Üdvözöljük PESTERZSÉBET hivatalos oldalán!

Az erzsébeti fürdő is részlegesen újranyit március 16-án

2021.02.23

A tervek szerint a budapesti fürdők március 16-án nyitják meg gyógyászati egységeiket, hogy a rendeletben engedélyezett kezeléseket újra igénybe lehessen venni.

Annak kockázatát, hogy vendég vendéget fertőzzön meg, úgy csökkentik, hogy időpontot kell foglalni, a fürdőkben folyamatosan fertőtlenítenek. Ezen felül az osztrák példát követik, ahol már a beérkező vendégeket is tesztelik – tájékoztatta a Telexet Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői És Hévízei (BGYH) Zrt. vezérigazgatója.

A budapesti gyógyfürdőkben jelenleg – a november 11-ei bezárás óta – járóbeteg szakellátás sem folyik, mivel a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerint az üzemeltető feladata és felelőssége, hogy csak egészséges munkavállaló fogadja a vendégeket.

A vezérigazgató azt is elmondta, hogy az NNK megerősítette a társaság álláspontját, mely szerint gyógyfürdőik tevékenysége egészségügyi tevékenységnek minősül, és minden, a társasággal munkaviszonyban álló dolgozó egészségügyben dolgozónak tekintendő. Így a BGYH Zrt. több mint kétszáz dolgozóját oltották be február 19-én az újranyitás érdekében.

Last modified: 2021.03.21

Comments are closed.

Akadálymentes nézet
Akadálymentes nézet