Üdvözöljük PESTERZSÉBET hivatalos oldalán!

Elhunyt Dr. Bálint András

2021.12.01

Temetése 2021. december 16-án 11 órakor lesz a Pesterzsébeti temetőben.
A hozzátartozók azt kérik a gyászolóktól, egy szál virágot hozzanak.

Dr. Bálint András 36 évvel ezelőtt érkezett háziorvosként a kerületbe és onnantól kezdve megszakítások nélkül, mindig a legmagasabb szakmai elvárásoknak megfelelően, élete végéig dolgozott az egészségesebb Pesterzsébetért.
Energikus és lendületes egyénisége az utolsó percekig megmutatkozott a Covid elleni elkötelezett küzdelmében, szervezőképessége és a társadalmi aktivitása mindenkiben tiszteletet ébresztett.
Munkatársaival egyik megszervezője, majd később elnöke lett az Orvosi Kamara helyi szervezetének. Nagyon kevés az olyan kerület vagy település, ahol ennyire példás lenne az együttműködés az önkormányzat és az orvosok szakmai szervezete között, amit elsősorban neki és munkatársainak köszönhető.
Páratlan jogtudásával, holisztikus szemléletével, naprakész szaktudásával és önzetlen segítőkészségével, olyan kerületi háziorvosi rendszer kiépítésén és működtetésén dolgozott, amelyben az egészség jóval több, mint a betegség nem léte. Olyan testi és lelki egyensúly, amelynek elérése és megtartása csak az intézményi együttműködések révén létrejövő betegközpontú szolgáltatások kiépítésével lehetséges.
Gyógyító és közéleti munkáját számos kitüntetéssel ismerték el, 2016-ban az Orvosok az orvosokért életmű díjat kapott a Magyar Orvosi Kamarától, majd 2017-ben Pesterzsébet Díszpolgára kitüntető címben részesült.
Halála óriási vesztesége a szakmának és a kerületnek, színes egyéniségére, értékteremtő munkásságára örökké emlékezni fogunk.

Last modified: 2021.12.01

Comments are closed.

Akadálymentes nézet
Akadálymentes nézet