Üdvözöljük PESTERZSÉBET hivatalos oldalán!

Elhunyt Veress Gábor lelkipásztor

2021.04.07

2021. március 31-én, életének 68. évében elhunyt Veress Gábor nyugalmazott református lelkipásztor, aki 27 éven át szolgált a Klapka téri gyülekezetben.

Tavaly nyári visszavonulásakor 44 év szolgálati idő állt mögötte. Erdélyben a Kolozsvári Protestáns Teológia, a Marosvásárhely I. Vártemplomi segédlelkészség, Mezőzáh, Mezőbergenye, majd az észak-magyarországi Szin voltak mérföldkövei, ahol templomi szolgálat, pásztoráció, misszió együtt járt templomok (műemlékek), parókiák felújításával, több gyülekezetben reprivatizácós intézésekkel, Baráti kör és Galyasági Településszövetség vezetésével, jósvamenti faluturizmus elindításával.

Miután 1993 őszén Pesterzsébetre került, a szétszéledt gyülekezet aktív, élő, összetartó közösséggé kovácsolta. Számos hitéleti-kulturális rendezvényt szervezett a templomban, az ő idejében – és az ő közbenjárásának is köszönhetően – épülhetett meg a 8 évtizedig álmodott Szeghalmy templom, és vette át a református egyház a Vörösmarty Mihály Általános Iskolát.

A Pesterzsébet újság november 5-ei számában megjelent interjújában így nyilatkozott visszavonulása utáni terveiről: „A hangulatos, Klapka téri parókiából való elköltözésünkkel reméljük, hogy belvárosi lakásunk nyugodtabb életvitelünk helye lesz. Most még szerelvényező lakásberendezőként szeretnénk „sikeresek lenni”, hogy jó közérzetünk legyen egy kellemes, zsúfoltságmentes környezetben. De hívogatón nagyon integetnek már ismét felénk az erdélyi hegyek, az erdők-mezők, és egy kis verandás faház. Csak adjon Jézusunk békét és egészséget…”

 

 

Last modified: 2021.04.07

Comments are closed.

Akadálymentes nézet
Akadálymentes nézet