2025 szeptember 18-án tartotta meg az újjáalakult Pesterzsébeti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF20) az első szakmai találkozóját. A találkozón a KEF20 elnökségi tagjain kívül azok a személyek és szervezetek kerültek meghívásra, akikkel a KEF20 együttműködési megállapodást kötött korábban.
Így jelent volt a Budapest XX-XXIII. Kerületi Rendőrkapitányság vezetője, valamint a kerületi Rendőrkapitányság Rendvédelmi Osztályának megbízott vezetője, a Külső-Pesti Tankerületi Központ Köznevelési Főosztályának vezetője, a Gyermekek Átmenti Otthonának vezetője, valamint a Budapest Főváros Kormányhivatal Népegészségügyi Osztályának képviselője, a Pesterzsébet Önkormányzata Humán Szolgáltatások Intézményének munkatársai, a Polgármesteri Hivatal Rendvédelmi Osztályának és Közművelődési, Egészségügyi és Szociális Osztályának vezetője.
A találkozón bemutatkoztak az új tisztségviselők, valamint az együttműködő partnerek is betekintést nyertek a KEF20 idei programjaiba, szakmai munkájába és a következő évre tervezett feladatok is említésre kerültek.
Havasi Zoltán (KEF20) elnök elmondta, hogy kiemelt fontossággal bírnak ezek a megbeszélések, valamint a lakosság számára készülő kérdőívek, fókuszcsoportos felmérések, mert az itt kapott adatok alapozzák meg a KEF20 hatékony és célzott munkáját.
A KEF20 következő programja a 2025. október 17-én megrendezésre kerülő „Egészséges elme, egészséges közösség” elnevezésű konferencia lesz, melyet a Csili Művelődési Központban tartanak az érdeklődő szakemberek számára.