Benedek majális

Hagyományteremtő szándékkal szervezett majálist május 12-én a Benedek Elek EGYMI Óvoda, Általános Iskola és Szakiskola a Magyarok Nagyasszonya terén, amelyet Pesterzsébet Önkormányzata is támogatott.

A rendezvényen Balogh András Titusz, az intézmény igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd elmondta: a majális ötlete azért merült fel, hogy az ide járó gyerekek, a munkatársak és a kerület lakói jobban megismerjék egymást. A programot Szabados Ákos polgármester nyitotta meg.

A színpadon zajló műsorszámok sorát pedagógusaink Szalagfa-fonása nyitotta meg. Ezt követően intézményünk diákjai adtak ízelítőt mindazokból a kulturális és sport tevékenységekből, amelyekben évek óta jeleskedünk. Láthattunk I-karate bemutatót az intézményünkben egyedülálló módon működő Békés Harcosok Dojo csoport tagjaitól és autizmussal élő tanulóink – Kőrösi Andrea zeneterapeuta vezetésével – Ulwila színes kotta módszerrel zenéltek nekünk a Dzsungel könyve musicalből.

Bényi Attila néptánc oktató irányításával, Lendület címmel néptánc bemutatót láttunk tánccsoportunk előadásában, akik ezt követően közös táncolásra hívták a jelenlévőket.

Vendég-előadóink voltak a nap folyamán:

Kiss Anikó citeraművész a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese és tanítványa Skobrák Borbála, valamint Németh Béla citeraművész, akik Énekkarunk tagjaival zenéltek együtt.

Barka Ferenc klarinétművész Prokli Zsófia egykori óvodásunkkal, mini koncerttel örvendeztetett meg minket.

Ezen a napon került sor „Színes világ” Rajzversenyünk eredményhirdetésére, amelynek keretében 6 kategóriában óvodásokat, diákokat és felnőtteket díjaztunk.A zsűri elnöke Németh Márta, a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola Képzőművészet-grafika tanszak tanára a zsűritagokkal együtt a sok szép pályamunkából 2 különdíjat is odaítélt.

A színpadon zajló események mellett a hozzánk ellátogatók két alkalommal zumbázhattak Andival és Zsuzsival.A kisgyermekkel érkezők pedig a környező parkban számos, az intézmény pedagógusai által vezetett foglalkozásokon próbálhatták ki ügyességüket, és bontakoztathatták ki kreativitásukat. Az ötletes elnevezésű állomásokat adományként kapott színes esernyők jelezték a jelenlévők számára, a könnyebb tájékozódás érdekében. Az akadálypályák és ügyességi sportjátékok (Szökd-ELEK) mellett kézműves tevékenység (Remek-ELEK) nemezelés (Nemez-ELEK), arcfestés és csillámtetoválás (Kifest-ELEK), térbeli társasjáték (Kinevet-ELEK) várta a kis érdeklődőket. A szülők fejlesztő eszközöket készíthettek gyermekeik számára a háztartásban megtalálható, kidobásra szánt tárgyakból (Fejleszt-ELEK), illetve média sátrunkban további ízelítőt láthattak intézményünk programjaiból (Vetít-ELEK). Lehetőség volt sérülés-specifikus eszközök kipróbálására is, úgy, mint kerekesszékkel szlalomozás, szájjal festés, Braille írás olvasása, vagy különböző érzékelő feladat elvégzése bekötött szemmel (Érzékenyít-ELEK).

Célunk volt ezzel, hogy betekintést nyújthassunk egy sérüléssel élő ember mindennapjaiba. A legkisebbekre is gondoltunk baba-mama kuckónk(Gyerek-ELEK) kialakításával.

A Tűzoltóság és a Mentőszolgálat támogatásával egy tűzoltóautó és egy mentőautó is az érdeklődők és kipróbálni vágyók rendelkezésére állt.

A rendezvény alatt komfortérzetünket biztosította a XX. kerületi polgárőrség folyamatos jelenléte és az egészségügyi helyen Hargitai Ágnes iskolai védőnő.

A Majálisra kilátogató vendégek intézményünk „Élni akarunk” közhasznú alapítványát adományaikkal támogathatták, a pedagógusaink és tanulóink által készített ajándéktárgyak és édes-sós sütemények megvásárlásával (Megvegy-ELEK, Eszegess-ELEK stb.). Sokan megtették ezt a nap folyamán, így Nekik külön köszönjük, hogy látogatásukkal megtiszteltek bennünket. A Majális összes bevételét a Benedekben nevelkedő és tanuló gyermekek javára fordítjuk.

Az első alkalommal megrendezett Benedek Majálisra sokan ellátogattak, időnként igazi nagy közös forgataggá váltunk: szervezők és látogatók. A gyerekek és a szülők is jól érezték magukat velünk, és mi is élveztük a találkozást és a közvetlenséget, ami körülvett bennünket ezen a napon. A tanulságokat levonjuk, és máris új ötletekkel, és még több segítő szándékkal telve tervezzük a 2019-ben megrendezésre kerülő második Benedek Majálist.

Fonyódi Ildikó Mónika EGYMI intézményegység-vezető

(fotó: Zsarnóczky Gyula és Benedek EGYMI)