A Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ szervezésében, Prof. Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vezetésével indul útjára a H4H – Health for Hungary elnevezésű országos egészségügyi kutatás.
A program célja, hogy korszerű szűrővizsgálatok révén segítse a súlyos betegségek megelőzését, és hosszabb, egészségesebb életet tegyen lehetővé a lakosság számára.
A kutatásban résztvevők teljesen díjmentesen vehetnek részt az alábbi vizsgálatokon:
- Több szakorvosi vizsgálat
- Teljes laborlelet (több alkalommal)
- EKG
- Testösszetétel-mérés
- Mellkas CT-vizsgálat (az első és ötödik évben)
- Személyre szabott orvosi konzultáció
- Pénzbeli utazási hozzájárulás
A programba jelenleg a következő feltételeknek megfelelő személyek jelentkezését várjuk:
- Elmúlt 50 éves
- Egészségesnek érzi magát, nincs ismert súlyos betegsége
- Az alábbi kockázati tényezők közül legalább kettő igaz rá:
- Magas vérnyomásra gyógyszert szed
- Magas koleszterinszinttel él, vagy koleszterinszint-csökkentőt szed
- Legalább 20 évig napi egy doboz cigarettát elszívott (jelenleg is vagy korábban dohányzott)
Ez egy kivételes lehetőség, amelyet szeretnénk, ha a kerületi lakosok minél szélesebb körben megismernének.
Kérjük Önöket, hogy segítsenek a program hirdetésében – akár honlapjukon, közösségi médiafelületeiken, akár nyomtatott formában az ügyfélszolgálatokon, egészségügyi intézményeikben.
A program népszerűsítéséhez nyomtatott szórólapokat és plakátokat is tudunk biztosítani, előzetes egyeztetés alapján.
Jelentkezés és további információ:
Czeglédi Csilla – kutatási asszisztens
Email: h4hjelentkezes@orthosera.com
Telefon: 06-30-446-6022
Weboldal: https://orthosera.com/
DOKUMENTUMOK MEGTEKINTÉSE:
Potenciális alanyok részére
Orvosok részére