Facebook
X
Email

Elhunyt Dr. Csabay László

A Pesterzsébeten nagyon sokak által ismert és tisztelt orvos életének 87. évében távozott az élők sorából. A hozzá forduló szülők és gyerekek nagyon szerették és tisztelték őt, szakmai munkáját mindig a legmagasabb elvárásoknak megfelelően végezte.

Orvosi diplomáját 1958-ban szerezte „cum laude” minősítéssel, majd ehhez 1969-ben csecsemő és gyermekgyógyász szakképesítést szerzett. Pesterzsébeten 1980-ban, az Ady Endre utcai rendelőben kezdett praktizálni, majd a Vörösmarty utcai rendelőben folytatta munkáját. Ezt követően a Vas Gereben utcai rendelőben dolgozott csecsemő- és gyermekgyógyászként.

1995-től már privatizált orvosként várta a hozzá forduló betegeket, majd nyugdíja után még pár évig tovább dolgozott a rendelőjében. 1986-ban Miniszteri dicsérettel ismerték el azt a hivatást, amiért mi, kerületiek nem lehetünk elég hálásak neki.

Ez a fényképfelvétel akkor készült róla, amikor Dr. Csabay László megkezdte munkáját Pesterzsébeten.

Nyugodjék békében, emlékét hálával megőrizzük.

 

Kapcsolódó tartalmak

Pesterzsébet Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kísérőjét Somogyvári Géza Pesterzsébet díszpolgára, az egykori pesterzsébeti ’56-os Forradalmi Nemzeti Bizottság tagjának emlékére rendezett megemlékezésre. Időpont: 2025 május 26. Hétfő 14:00Helyszín: Csili