« Összes Események
Aldo Nicolaj Hárman a padon
2023.10.08. @ 15:00 - 18:00

Aldo Nicolaj darabja három idős ember történetét meséli el, a „vasnemzedék” utolsó néhány élő képviselőjének nyugdíjas napjait. A leélt és végigküzdött XX. század vége egy zsúfolt lakótelepen éri őket. A nő szelíd és jókedvű maradt – de a hajdan erős fiúk, akik valaha bátor katonák, aztán szorgos munkásemberek, derék családapák, büszke, öntudatos férfiak voltak – most már emlékeken merengő, rozoga, mogorva úriemberek. Ki egyedül, ki a családjától éppen csak megtűrten, de mindenképpen magányosan éldegél… lejár erre a kis térre, hogy a padon üldögélve várakozzon cél nélkül – és szót váltson azzal, aki hasonlóan járt.
Nem ismerik egymást, de lassacskán, ahogy rendre összefutnak a padnál… barátok lesznek. A barátságuk pedig fokozatosan feltölti őket, a kiürültség érzetét felváltja a valahová tartozás biztonsága, az újonnan felvett szokások megnyugtató rutinja.
A feleslegesség, a szeretetnélküliség, a céltalanság szürkesége alól kibomlik az életszeretet, az egymásba kapaszkodás, az örök szövetségeskeresés szívmelengető, ezerszínű, derűs palettája. Ebből a megtalált biztonságból pedig új kalandvágy születik – így elhatározzák, hogy még egyszer, utoljára, belevágnak egy kalandba.
Szereplők: Egri Márta, Benedek Miklós, Gálvölgyi János
Rendezte: Göttinger Pál Producer: Orlai Tibor
Az előadás hossza: 2 óra (egy szünettel)
Helyszín: Bubik István színházterem (Nagy Győry István utca 4-6.)
Szervező: Farkasné Takács Ilona (farkasne.takacs.ilona@csili.hu)
egyek és bérletek kaphatóak a Csili pénztárában. Az előadásra szólót belépőt megvásárolhatják a jegy.hu oldalon is.
Belépő ára az előadásra:
1-7. és 14. sor: 4 500 Ft
8-13. sor: 4 200 Ft
15-18. sor: 3 800 Ft
19-20. sor: 3 500 Ft
A bérletes előadásokra a jegyek szeptember 18-ától kaphatóak.
A színházi bérlet árai mindhárom előadásra:
1-7. és 14. sor: 9 900 Ft
8-13. sor: 9 300 Ft
15-18. sor: 8 500 Ft
19-20. sor: 7 900 Ft