Március 2-án tartották az első fitness Budapest-bajnokságot a Fit-Kid szakágban versenyzők számára a Kruj Iván Sportcsarnokban. Az ESMTK rendezésében és szervezésében megvalósult Fit-Kid Farsang Kupa Budapest Bajnokságon a fővárosi egyesületekből összesen százkilencvenen mérették meg magukat. Az ESMTK Fitness Szakosztályának mérlege: egyéniben 11 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzérem, csapatban 5 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzérem.
A verseny ötletgazdája Kaizinger Ágnes, az ESMTK Fitness Szakosztályának vezetője volt. A szövetség támogatta az elképzelést, mondván, így az idény elején helyben jutnak versenyzési lehetőséghez a fővárosi fiatalok.
A Fit-Kid Farsang Kupa Budapest Bajnokságot Pesterzsébet Önkormányzata nevében Somodi Klára, az Egészségügyi és Sport Bizottság elnöke nyitotta meg, majd Harót János, az EMSTK elnöke köszöntötte a sportolókat és a nekik szurkolókat.
Az egész napos versenyen egyéni számokban, duóban, kiscsapatban (3-4 fő), nagycsapatban (5-6 fő) és a dance-show-ban mérték össze tudásukat, felkészültségüket a résztvevők. Az eredményhirdetés előtt az ESMTK szakosztályának tagjai igazi karneváli hangulatot teremtettek közös táncukkal.
A pesterzsébeti versenyzők kiemelkedő eredménnyel zárták a versenyt, összesen 16 arany-, 6 ezüst- és 5 bronzéremmel gazdagodtak.
Amint Kaizinger Ágnestől megtudtuk, a szövetség maximálisan elégedett volt a rendezéssel és a versennyel, ezért szeretnék hagyományossá tenni a szezonkezdő Budapest Bajnokságot.
(fotó: Zsarnóczky Gyula és ESMTK Fitness Szakosztály)