Facebook
X
Email

Gondos délelőtt Pesterzsébeten

2026. március 6-án került megrendezésre az első Gondos Délelőtt a Csili Művelődési Központban. A hagyományt teremtő alkalmon a 2025. őszétől igénybe vehető Gondosjáratról és a 2022 óta elérhető Gondosóra szolgáltatásról volt szó.

Havasi Zoltán alpolgármester elmondta, hogy az idei évben a Helyi Társadalmi Programsorozat a szenior korosztályt helyezi fókuszba, melynek egyik eleme a Gondos Délelőtt, ahol a kerületi szolgáltatásokról, újdonságokról értesülhetnek az érdeklődők.

Szakali Tibor, Pesterzsébet Önkormányzata Humán Szolgáltatások Intézményének intézményvezető-helyettese elmondta a Gondosjáratról, hogy jelenleg a 70 év felettiek vehetik igénybe térítésmentesen a szolgáltatást, a tervek szerint az év második felétől a 65 év feletti korosztályra bővítik az igényvevők körét. A Gondosjárattal, valamint a szolgáltatás megrendelésével kapcsolatban a 36-20/442-7066-os telefonszámon kaphatnak az érdeklődők felvilágosítást.

Dr. Wappler Ádám, a Gondosóra program marketing- és kommunikációs vezetőhelyettese tájékoztatta a jelenlévőket, hogy milyen fontos eszköz a Gondosóra és hogy életeket menthet, amelyre számos példa volt már a program működése alatt.

Fontos, hogy mindig hordják az igénybe vevők és mindig töltsék fel a készüléket.

Egyedülálló módon Pesterzsébeten nyílt meg az első Gondosóra Iroda a 1201 Budapest, Kossuth Lajos utca 37/A alatt. Az iroda hétfőtől péntekig 9:00 és 15:00 óra között tart nyitva, ahol regisztrációval és egyéb információkkal kapcsolatban nyújtanak segítséget.

A délelőttöt Hoffman Richárd énekes, színész zárta, aki műsorával visszarepítette az időbe a jelenlévő szeniorkorú pesterzsébeti lakosokat.

A Gondos Délelőtt következő alkalmán a hamarosan induló Szenior Akadémiáról, valamint a közel jövőben átadásra kerülő Kardiótanösvényről kaphatnak információt a részt vevők.

Kapcsolódó tartalmak

gondosjarat
 A Képviselő-testület a 2025. december 4-ei ülésén módosította a  személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló 12/2008. (III. 31.) Ök. számú rendeletét (a továbbiakban:
gondosjarat
Pesterzsébet Önkormányzata 2025. október 1. napjától új szállítási szolgáltatást vezetett be a kerületben élő idősek számára „Gondosjárat” elnevezéssel. A szolgáltatás igénybevétele a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről,