ifjusagkutatas
Facebook
X
Email

Ifjúságkutatás

2025. nyarán készült el Pesterzsébet Ifjúságkutatása, amely a 14-30 év közötti pesterzsébeti fiatalok helyzetét mérte fel a kerületben. A kutatás kitért többek között olyan kérdésekre, mint hogy mivel töltik a fiatalok a szabadidejüket, milyen szolgáltatásokat vesznek igénybe a kerületben, vagy milyen javaslataik lennének a kerület fejlesztésére vonatkozóan.

A kutatás egyik célja, hogy Önkormányzatunk egy olyan ifjúsági koncepciót alkosson, amely elősegíti, hogy az itt élő fiatalok kerületünkben telepedjenek le hosszútávon, illetve vonzóvá teheti mások számára a kerületünkbe költözést.

Kiemelt célunk, hogy erősítsük a korosztály részvételiségét, valamint célzott szabadidős programokat szervezzünk az itt élők számára.

A kutatás eredménye jól mutatja, hogy a fiatalok vágynak a sportolási lehetőségekre, a gasztrofesztiválokra, koncertekre és szükséges olyan platformot találni – például egy kerületi applikáció –, ahol elérjük őket és ahol tájékozódhatnak a hírekről, a kerületet érintő eseményekről és a meglévő szolgáltatásokról.

Az ifjúságpolitikai koncepciót a Képviselő-testület várhatóan a márciusi ülésén tárgyalja majd.

A kutatás az alábbi linken érhető el:

https://pesterzsebet.hu/onkormanyzat/dokumentumtar/keruleti-strategiak-koncepciok/oktatasi-kulturalis-ifjusagi-es-sport-koncepciok/

Kapcsolódó tartalmak

A Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ szervezésében, Prof. Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vezetésével indul útjára a H4H – Health for Hungary elnevezésű országos egészségügyi kutatás. A program célja, hogy korszerű szűrővizsgálatok révén segítse a súlyos betegségek
Most Ön is szerepelhet a statisztikákban! A rendszeresen ismétlődő egészségfelmérések által megismerhetők az egészségi állapot és az aztbefolyásoló életmódbeli tényezők közötti összefüggések, továbbá a lakosság egészségi állapotában bekövetkező változások