Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Pesterzsébet a következő hónapokban egy nemzetközi konzorcium tagjaként részt vesz az Európai Unió által támogatott “15minESTATES” projektben, amely a modern lakótelepek fenntartható mobilitásának fejlesztése érdekében szeretne változást elérni. A projekt öt ország öt városának – Bulgáriában Szófia, Hollandiában Delft, Lettországban Riga, Magyarországon Budapest XX. kerülete és Németországban Halle – egy-egy lakótelepi esettanulmány összehasonlító elemzésére épül.
Napjaink városfejlesztési stratégiáinak egyik kiemelkedő irányzata a 15 perces város koncepciója, amelynek lényege, hogy a lakók a mindennapi élethez szükséges szolgáltatásokat – munkahelyek, iskolák, boltok, egészségügyi és kulturális létesítmények – legfeljebb negyedórányi sétával vagy kerékpározással elérhessék. Ez a modell csökkenti a közlekedési igényt, javítja az életminőséget és hozzájárul a környezetvédelemhez is.
A projekt céljainak eléréséhez első lépésként Önkormányzatunk egy 4 alkalmas eseménysorozatot szervez a projekt további hazai partnereivel: a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Urbanisztika Tanszékével, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközponttal, valamint a CoHousing Budapest Egyesülettel közösen.
Az esemény sorozat első állomását 2025. március 3-án és 4-én tartjuk, mellyel célunk, hogy feltárjuk a helyi közösségek igényeit, és bevonjuk a kerületi lakosokat a közös jövőnk formálásába. A két napban építészhallgatók fognak vizsgálatokat végezni és beszélgetéseket kezdeményezni a lakótelep intézményeiben és környékén.
A programok egy része nyitott, minden érdeklődőt várunk a Csili Művelődési Központban 2025. március 3-án hétfőn, 16:00 és 19:00 óra között. Elmesélné emlékeit a lakótelep múltjáról vagy hozzászólna a jövőjéhez? Akkor itt a helye, hiszen a délutánt egy nagy közös térképezéssel kezdjük, a gyermekeket rajzversenyre, a fiatalokat és fiatal lelkületű időseket fotópályázatra invitáljuk.
18:00 órától a projekt hivatalos, nyilvános bemutatóján találkozhatunk, amely keretében – “Hogyan lehet Pesterzsébeten 15 perces lakótelep?” témában beszélgetünk.