A Magyar Szervátültetettek Szövetsége indította el a „Millió lépés az életedért kampányt”, ahol több ezer embert ösztönöztek aktívabb életmódra és a mozgáson kívül számos fontos ismeretre is szert tettek a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzéséről, valamint annak felismeréséről.
Ez a sikeres kampány idén is az Aktív Magyarország Program támogatásával a „Millió lépés az iskoládért” kihívással folytatódik, mely szeretné a tanulókat, szülőket és mindenkit, aki szívesen segítené az iskoláját mozgásra ösztönözni, megszólítva az idősebb korosztályt is, gyaloglóklubokon keresztül.
A program sikerére tekintettel 2025. szeptemberében újra meghirdetésre kerül az őszi kihívás, mely a diákokat, szülőket, nagyszülőket, ismerősöket, szomszédokat és munkahelyi közösségeket. Újdonságként aktív munkahelyek is gyűjthetik a lepéseket egy egy kiválasztott iskola számára. Felhívja a figyelmet a túlsúlyra és a mozgásszegény életmódra. Környezetvédelem fontossága miatt a „Zöldre váltanának” program továbbra is a kampány és a kihívás része. Közös felelősségünk, hogy mindenki aktívan, egészségesen éljen.
A program szeretné elérni, hogy a résztvevők a mindennapos iskolába, munkába járást is aktívan, mindemellett zölden végeznék. Hiszen autó helyett, lehetőség van gyalogosan, rollerral, görkorcsolyával, közösségi közlekedéssel is eljutni az iskolába, munkába, mely plusz pontot jelent a kihívásban.
Tájékoztatjuk a kedves érdeklődőket, hogy Budapest Főváros XX. Kerület Pesterzsébet Önkormányzata ismételten csatlakozott a kezdeményezéshez, a korábbi kerületi sikereket figyelembevéve. Arra szeretnénk bátorítani a Pesterzsébeti iskolákat, hogy ismét kapcsolódjanak be a programba. A kihívásra nemcsak a diákokat várjuk, a szülők, tanárok és munkahelyek is hozzájárulhatnak a feltételek teljesítéséhez. Azon iskolák számára, melyek legalább hétszer teljesítik az Országos Kékkör távját és 2000 zöld pontot gyűjtenek, Pesterzsébet Önkormányzata a őszi félévben is 300 000 forint sportszertámogatást biztosít.
Az Aktív Magyarország Program felajánlásaként azon iskolák, akik legalább egyszer körbe érnek az Országos Kékkörön, sorsoláson vesznek részt. Száz szerencsés intézmény egy-egy millió forintot nyerhet sporteszközök vásárlására, az őszi kihívásban a korábban nyertes iskolák ismételten részt vesznek a sorsolásban!
A program időtartama: 2025. szeptember 22-től december 7-ig tart. Ez idő alatt kell teljesíteni a feltételeket!
A részletek megtalálhatóak: https://milliolepes.hu/ weboldalon