A Magyar Szervátültetettek Szövetsége indította el a „Millió lépés az életedért kampányt”, ahol több
ezer embert ösztönöztek aktívabb életmódra és a mozgáson kívül számos fontos ismeretre is szert
tettek a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzéséről, valamint annak felismeréséről.
Ez a sikeres kampány idén is az Aktív Magyarország Program támogatásával a „Millió lépés az iskoládért”
kihívással folytatódik, mely szeretné a tanulókat, szülőket és mindenkit, aki szívesen segítené az
iskoláját mozgásra ösztönözni, megszólítva az idősebb korosztályt is, gyaloglóklubokon keresztül.
A program sikerére tekintettel 2025. márciusában újra meghirdetésre kerül a tavaszi kihívás, mely
továbbra is megszólítja az idősebb korosztályt, valamint a „Lendülj formába!” felhívással a túlsúly és a
mozgásszegény életmódra hívják fel a figyelmet, környezetvédelem fontossága miatt a „Zöldre
váltanának” program továbbra is a kampány és a kihívás része. Közös felelősségünk, hogy mindenki
aktívan, egészségesen éljen.
A program szeretné elérni, hogy a résztvevők a mindennapos iskolába, munkába járást is aktívan,
mindemellett zölden végeznék. Hiszen autó helyett, lehetőség van gyalogosan, rollerral,
görkorcsolyával, közösségi közlekedéssel is eljutni az iskolába, munkába, mely plusz pontot jelent a
kihívásban.
Tájékoztatjuk a kedves érdeklődőket, hogy Budapest Főváros XX. Kerület Pesterzsébet
Önkormányzata ismételten csatlakozott a kezdeményezéshez, a korábbi kerületi sikereket
figyelembevéve. Arra szeretnénk bátorítani a Pesterzsébeti iskolákat és gyaloglóklubokat, hogy ismét
kapcsolódjanak be a programba. A kihívásra nemcsak a diákokat várjuk, a szülők és a tanárok is
hozzájárulhatnak a feltételek teljesítéséhez. Azon iskolák számára, melyek legalább hétszer
teljesítik az Országos Kékkör távját és 2000 zöld pontot gyűjtenek, Pesterzsébet Önkormányzata a
tavaszi félévben is 300 000 forint sportszertámogatást biztosít.
Az Aktív Magyarország Program felajánlásaként azon iskolák, akik legalább egyszer körbe érnek az
Országos Kékkörön, sorsoláson vesznek részt. Száz szerencsés intézmény egy-egy millió forintot nyerhet
sporteszközök vásárlására.
Az Államtitkárság első három női- és férfi nyugdíjas lépegetőt, valamint a három legtöbb lépést gyűjtő
gyaloglóklubot virtuális oklevéllel díjazza.
A program időtartama: 2025. március 24-től – 2025. június 8-ig tart. Ez idő alatt kell teljesíteni a
feltételeket!
A részletek megtalálhatóak: https://milliolepes.hu/ weboldalon