Facebook
X
Email

Mozgás Napja

A Pesterzsébeti Kerekerdő Óvodában május 11-én harmadik alkalommal került megrendezésre a „Mozgás Napja” elnevezésű program, amelyen idén is több óvoda képviseltette magát.

A Pesterzsébeti Kerekerdő Óvodában május 11-én harmadik alkalommal került megrendezésre a „Mozgás Napja” elnevezésű program, amelyen idén is több óvoda képviseltette magát.

Juhász Lajosné alpolgármester megnyitója után következett a közös, zenés bemelegítés, majd a tízfős csapatok hat különböző pályán próbálhatták ki magukat, rátermettségüket. A résztvevő csapatok kaptak egy-egy labdát, amelyre a kollégáink által készített rajzokat kellett gyűjteniük.

Minden pályán kedves, segítőkész dadusaink kínálták a gyerekeket és kísérőiket folyadékkal, zöldségekkel, gyümölcsökkel.

Pesterzsébet Önkormányzata képviseletében a rendezvényen részt vett Fekete Katalin, az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági, és Informatikai Bizottság elnöke, Somodi Klára, az Egészségügyi és Sport Bizottság elnöke, Payr Erika, a Közművelődési, Egészségügyi és Szociális Osztály intézményfelügyeleti referense, valamint Varga Sándor, a Közművelődési, Egészségügyi és Szociális Osztály sport- és kulturális referense.

A program lezárásaként egyéni és csoportos értékelésben részesültek a gyermekek. Az ajándékokat Somodi Klára és Varga Sándor adták át a gyermekeknek és pedagógusaiknak. A búcsúzó gyermekek kifáradva, kipirulva, boldogan, élményekkel tele távoztak.

Jövőre újra várunk mindenkit szeretettel!

Tiglman Ágnes

Kapcsolódó tartalmak

palyazatiras
Pályázat a Tevékenységüket Pesterzsébeten kifejtő diák- és egyéb sportegyesületek, továbbá Pesterzsébeten lakó, kiemelkedő sporteredményt elérő, egyéni sportolók sporttevékenységének pénzügyi támogatása támogatására. Pályázat kódja: SPORTP-XX-2026. Mellékletek megtekintése / letöltése: SPORT_PALYAZATI_FELHIVAS_5_MELLEKLETE
foci
Szeptember végén és október első napjaiban lezajlott az idei tanévre vonatkozó kerületi Diákolimpia keretein belül megrendezésre kerülő első bajnokság, a kispályás általános iskolai foci. A meccseknek az ESMTK Sporttelep