A Helyi Társadalmi Programsorozat (HETÁP) keretében a 2025-ös év a gyermekek éve volt. A szakmai konferenciákon, képzéseken és találkozókon túl megrendezésre került az első Pesterzsébeti Gyermekvédelmi Café, melynek mentén elindult a Gyermekvédelmi Kerekasztal.
2025-ben zajlott egy kerületi átfogó, reprezentatív ifjúság kutatás, mely a most készülő pesterzsébeti Ifjúságpolitikai Koncepció alapját is adja.
A kerületi diákönkormányzatok képviselőivel, valamint az őket segítő pedagógusokkal történt egyeztetést követően megrendezésre került a második Pesterzsébeti Gyermekvédelmi Café, melynek központi témája szintén a Koncepció volt.
A Café bázisán, a CSILI Művelődési Központ Alsóállomásán a szakemberek az alábbi négy téma mentén járták körül a Koncepciót:
- a koncepció tartalma általánosan,
- a jógyakorlatok,
- a célok és
- a jelzőrendszeri tagok feladatai a célok megvalósítása során.
Témavezető volt dr. Kántor-Papp Gabriella, a Közművelődési, Egészségügyi és Szociális Osztály osztályvezetője, Herczegh Károly jelzőrendszeri tanácsadó, Zsedényi-Hokker Hajnalka családsegítő és Marozsán-Jóvér Bernadett, az Önkormányzat szociálpolitikai referense.
Nagy örömünkre a Caféra a jelzőrendszer több szegmenséből érkeztek szakemberek, így a különböző látásmódú és más-más tapasztalattal rendelkező kollégák pezsgő szakmai beszélgetést folytattak.
Az asztaltársaságok a gyermekvédelemben dolgozó szociális szakemberekből, civil szervezetek képviselőiből, rendvédelmi szakemberekből, a tankerület képviselőiből, iskolaigazgatókból, óvodapedagógusokból, bölcsődei dolgozókból, iskolaorvos és területi védőnőkből, valamint kerületi képviselőkből tevődtek össze.
A témavezetők az alkalom végén összefoglalták az Ifjúságpolitikai Koncepcióval kapcsolatban érkezett számos javaslatot, melyek figyelembevételével a Képviselő-testület a májusi ülésén tárgyalja majd a Koncepció tervezetét.