A 2019. április 6-án, szombaton, az MSZP által bejelentett, önkormányzati választásokkal kapcsolatos sajtóban megjelent hírre reagálva, Szabados Ákos Pesterzsébet polgármestere a következőt nyilatkozza: „2015 óta nem vagyok az MSZP tagja, azóta független polgármesterként végzem a munkám. Az őszi önkormányzati választásokon független indulóként nyitott vagyok az együttműködésre mindenkivel, akiknek az elsődleges célja a kerület fejlesztése, és nem csak a politikai ellenfél legyőzése. Véleményem szerint az Európai Parlamenti választásokra kell most koncentrálni, és ezt követően – kizárólag a pesterzsébeti lakosok érdekeit szem előtt tartva – kívánok dönteni az önkormányzati választásokkal kapcsolatos esetleges együttműködésről.”
A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója a korábbi évekhez hasonlóan idén is biztosítja, hogy a hozzátartozók méltó módon emlékezhessenek meg szeretteikről a mindenszentek – halottak napja időszakában. Ennek érdekében a
- Közzétéve: