metro

Tájékoztatás az M3-as metró rekonstrukciójához kapcsolódó pótlás ütemváltásáról

2017 őszén kezdődött a főváros egyik legjelentősebb közlekedési beruházása, a napi mintegy 500 ezer utast szállító M3-as metró rekonstrukciója. A munkálatok több ütemben és több évig tartanak, és sok százezer utas napi utazási szokásait érintik. Az északi és déli szakasz felújítását követően 2020 óta a középső, belvárosi szakasz rekonstrukciója zajlik. Május 14-től a jelenleg lezárt belvárosi szakasz egy része, – a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomás – átadásra kerül, ezzel az M3-as metró ismét közlekedik Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között, lehetővé téve Dél-Pest felől a belváros elérését. 

A belvárosi szakasz további munkálataival, illetve az úgynevezett fordító állomások -a Lehel tér és a Nagyvárad tér – felújításával folytatódik a metrórekonstrukció: 

-a Lehel tér állomás felújítása miatt a metró Újpest-központ felől csak a legközelebbi fordítóállomásig, a Göncz Árpád városközpontig közlekedik;
-a Nagyvárad tér állomás a rekonstrukció miatt az utasforgalom elől lezárásra kerül, tehát a Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között közlekedő metrószerelvények ott megállás nélkül haladnak át.

Új közlekedési rend

A metrórekonstrukció miatti pótlás ezzel tehát új, immár a negyedik ütemébe lép. Felhasználva a több mint négy éve sikeresen můködő pótlás tapasztalatait, a BKK a metrópótlás következő, május 14-én kezdődő ütemében az alábbi közlekedési rendet vezeti be. 

-Az M3-as metró megosztva, egyrészt Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont, másrészt Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között a Nagyvárad tér állomáson megállás nélkül) közlekedik.

-A kimaradó szakaszon, a Göncz Árpád városközpont és a Kálvin tér között metrópótló buszok közlekednek M3-as jelzéssel, amelyek a metró lezárt állomásait szolgálják ki. A lezárt metróvonal legforgalmasabb szakaszán – a Göncz Árpád városközpont és a Nyugati : pályaudvar között – további sűrítő pótlóbuszok is közlekednek M3A jelzéssel.

-A korszerű, alacsonypadlós, légkondicionált pótlóbuszok a lehető legsűrűbb, folyamatos . követéssel, csúcsidőben 45 másodpercenként indulnak a legforgalmasabb szakaszon, a.. Göncz Árpád városközpont és a Nyugati pályaudvar között. 

-A Nagyvárad tér lezárt állomás környékének kiszolgálására a Nagyvárad tér és a Népliget között állomáspótló járat indul M30-as jelzéssel, illetve továbbra is közvetlen belvárosi eljutást biztosít onnan a Keleti pályaudvar és a Jászai Mari tér között közlekedő 2M villamos.

-A belváros elérésének, illetve az észak-déli irányú utazások segítése érdekében számos lakótérség felől – a metrópótlás korábbi ütemei alatt már megismert és sikeresen alkalmazott módon – további felszíni járatok sűrítésével is bővíti a BKK a lezárt metrószakaszt elkerülő, közvetlenül a belváros vagy az üzemelő metróvonalak felé kapcsolatot biztosító alternatív közlekedési lehetőségeket. 

A metrópótlás új ütemében a XX. kerületi közlekedést érintően változások

-Az M3-as metró ismét közlekedik Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között, ezért a BKK javasolja, hogy a XX. kerületi lakóterületek felől a belváros felé utazók már a felújított metrót válasszák. A XX. kerületből az M3-as metró Határ út állomásához a BKK kedvező eljutást kínál a sűrített menetrend szerint közlekedő 66-66E és 123-123A autóbusszal. 

-Az alternatív belvárosi eljutást segítve a BKK továbbra is megerősített kínálatot biztosít Pesterzsébet térségéből a Soroksári úton át közvetlenül a Nagykörút felé: a 23-as gyorsjáratok sűrített menetrend szerint közlekedik, illetve továbbra is jár a 223M jelzésű közvetlen gyorsjárat Soroksár-Újtelep felől Pesterzsébeten át a Boráros térre. A 23E gyorsjárat a lakótelepről induló utasok kényelme érdekében továbbra is a Topánka utca térségétől indul, és a lakótelepen körjáratként közlekedik. 

-Az észak-déli irányú utazások segítése érdekében a BKK továbbra is bővített szolgáltatást nyújt a belvárost és a pótolt metrószakaszt elkerülő 1-es villamos vonalán. 

A metrópótlás május 14-től kezdődő új ütemében a déli metrószakaszon továbbra is forgalomkorlátozásra kell számítani munkanap esténként és hétvégente, ekkor a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között közlekednek a pótlóbuszok. Tájékoztatom továbbá, hogy kifejezetten a nyári, legalacsonyabb utasforgalmú időszakban, június 18-tól augusztus 14-ig – mintegy 8 héten át – a metró csak Újpest-központ-Göncz Árpád városközpont között szállít utasokat. Ebben az időszakban a pótló autóbuszok (a 2021 nyarán már alkalmazott közlekedési rendhez hasonlóan) a Göncz Árpád városközpont-kőbánya-Kispest közötti szakaszon közlekednek. Ezt követően, augusztus 15-től a metrórekonstrukció befejezéséig – várhatóan 2023. tavaszig – ismét a májusban bevezetett forgalmi rend szerint zajlik a pótlás. 

A Budapest Közút együttműködésével a pótlásban részt vevő járművek zavartalan haladását buszsáv, valamint kedvező jelzőlámpaprogramok és egyéb forgalomtechnikai intézkedések segítik. A metrópótlás új ütemének bevezetését követően a BKK folyamatosan monitorozza a metrópótló, illetve az alternatív irányokban közlekedő járatok forgalmi jellemzőit, és a tapasztalatokat felhasználva lehetőség nyílik rendszert finomhangolni különös tekintettel a szeptemberi iskolakezdés időszakára. A BKK nagy hangsúlyt fektet az ügyfelek megfelelő, kellő időben történő és pontos tájékoztatására. A metrópótláshoz kapcsolódó forgalmi rendről a BKK elkezdi a rendelkezésére álló valamennyi kommunikációs csatornán keresztül, többek között a www.bkk.hu weblapon az alapos és széles körű, a változások minden elemére kiterjedő tájékoztatást. Annak ellenére, hogy az M3-as metró májustól már egy jelentős szakaszon közlekedik, a BKK kommunikációjában ismételten megerősíti, hogy a metrópótlás ideje alatt Budapest belvárosában, valamint az északi és déli térségében – akár közösségi közlekedéssel, akár személyautóval utazva – nehezebb közlekedési körülményekre kell számítani. 

(Fotó:Pxhere.com)