Tisztelt Pesterzsébeti Időskorúak!

Önkormányzatunk mindent megtesz azért, hogy a rászoruló időskorúaknak segítséget nyújtson. A Humán Szolgáltatások Intézménye komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy a jelzéseiket, kéréseiket fogadja és az alapvető szükségleteiket a lehetőségeihez mérten teljesítse. A megadott elérhetőségeken időnként túlterheltség tapasztalható, ezért szíves türelmüket kérjük!

 

Kérjük továbbá, hogy valóban csak azok kérjenek segítséget, akiknek környezetében nincs olyan személy, akitől ezt megkaphatják. Ez azért is fontos, hogy a rendelkezésünkre álló kapacitással minden, ténylegesen rászoruló személy fel tudja venni velünk a kapcsolatot és hozzájuk el tudjunk jutni.

A védőeszközök – köztük a szájmaszk – beszerzése továbbra is nehézségekbe ütközik. Ennek ellenére a rendelkezésünkre álló mennyiségből azoknak is küldünk a Humán Szolgáltatások Intézménye kollégáin keresztül, akikkel segítségnyújtás keretében kapcsolatba kerülünk. Kérjük, hogy szükség esetén használják, vagy juttassák el olyan családtagnak, személynek, akinek nincs szájmaszkja, de otthonát kénytelen elhagyni!

Önöktől pedig továbbra is azt kérjük, hogy MARADJANAK OTTHON

 

Tisztelettel:

Humán Szolgáltatások Intézménye dolgozói