Újra strandolhatunk Pesterzsébeten

Július 10-én délelőtt adta át a felújított Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdőt Tarlós István főpolgármester. A rekonstrukció 2018 tavaszán kezdődött, és több mint 3 milliárd forintból valósult meg. A strand aznap délutántól fogadja a vendégeket.

A felújítási munkálatok 2018 elején kezdődtek, a zárt termálfürdő részt tavaly decemberben megnyitották, míg a kinti strandrész az idei szezonra készült el. A felújítás során egy tizenhárom medencés, egész évben üzemelő gyógy- és élményfürdőt alakítottak ki.
Modernizálták a helyi védelem alatt álló kupolás „áltörökfürdőt”, és egy 4 ezer 300 négyzetméteres új épülettel is bővült a létesítmény.

A fedett térben tíz medence (jódos-sós vizű termálmedence, termálmedencék, gyerekmedence, kiúszós élménymedence, a terápiás részlegen súly- és kádfürdők, merülőmedencék és Kneipp-medence) várja a látogatókat, míg a kinti részlegen a felújított hullámmedence mellett egy gyerek- és egy úszómedence is helyett kapott. A szaunavilág a teljes megnyitás után külön zónaként üzemel.

(fotó: Zsarnóczky Gyula)