A Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda Pedagógiai Programjában a megfogalmazott célok között szerepel a nemzeti kultúra értékeinek, hagyományainak közvetítése, a magyarságtudat mélyítése. Sok évvel ezelőtt a kerületben elsőként rendeztük meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékezve Nemzeti délutánunkat. Az évek alatt már hagyománnyá vált óvodánkban a szülők, hozzátartozók meghívása barkácsolásra, együtt tevékenykedésre az ünnep jegyében. A hét folyamán ünnepi díszbe öltöztetjük a csoportszobákat, az óvoda bejáratát, faliújságokon megjelennek a nemzeti színű kokárdák, zászlók, lovas huszárok. A játékban csaták elevenednek meg, katonák kelnek életre, menetelnek, versekkel, dalos és mozgásos játékokkal igyekszünk gyermek közeli módon megemlékezni e jeles napról. A gyerekek a játék során megismerkednek a haza, nemzet, szabadság fogalmával, valamint nemzeti jelképeinkkel.
Idén március 13-án délután rendeztük „Zászlóval, csákóban” Nemzeti játszóházunkat. A szülők és gyerekek csoportról csoportra járva alkothattak nemzeti színű tulipánt, nyakláncot, nyakkendőt, pillangót, hajtogatott legyezőt, huszárt az ünnep jegyében. Mindenki talált számára érdekes tevékenységet. Rendezvényünket megtisztelte Fekete Katalin, az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Informatikai Bizottság elnöke. Délutánunkat Babos Eszter, a Babos Bábos Társulat tagjának interaktív bábos, dalos játéka zárta. A fiúk csatába vonuló huszárokká, a kislányok őket búcsúztató leányokká válhattak együtt énekelve, mozogva a játék során.
Így ünnepeltünk mi, Gyermekmosolyosok.
Kovácsné Pető Erzsébet
programfelelős pedagógus