Autómentes nap a Kerekerdő oviban

Már hagyománnyá vált nálunk, hogy az Európai Mobilitási Hét alkalmából autómentes napot tartunk gyermekeinknek, idén erre szeptember 20-án került sor.

Minden évben az aktuális nagycsoportosok képviselik óvodánkat a kerületi rendezvényen, a többi csoport számára pedig az óvodánkban szervezünk játékos feladatokat.

Az udvaron, 6 pályán tehették próbára ügyességüket a gyermekek.Környezetbarát közlekedési eszközöket tettek ki puzzleból, színezőkből választhattak és színezték kedvük szerint, szivacsból vitorlás hajót készítettünk, amit ki is próbálhattak a medencébe töltött vízben, lovacskásat játszhattak, az udvaron kialakított pályán kerékpározhattak, rollerezhettek. Még a legkisebbek is jókedvvel vágtak neki a pályáknak.

A vidáman eltöltött délelőtt után nagy örömmel vitték haza az elkészített hajót.

Takács Krisztina

Kapcsolódó tartalmak

Szeptember 22-én Európa-szerte az Autómentes Napot ünnepeljük. Ezen a „zöld” jeles napon intézményünk gyermekeire is sokrétű programok, izgalmas feladatok vártak, melyek a fenntartható közlekedési formákkal, illetve az etikus közlekedési
Szeptember 20-án, pénteken reggel 8-tól este 6 óráig akadály- és KRESZ-pálya, kvízjátékok, tudás és élmény alapú programok és még sok-sok érdekesség várja gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Kosutiban, a