Üdvözöljük PESTERZSÉBET hivatalos oldalán!

Biztonságosan húsvétkor

2019.04.17

A húsvét családias jellege, valamint a vele együtt járó hosszú hétvége azon családok számára is vonzóvá teszi az autóval történő rövidebb-hosszabb kirándulásokat vagy a távolabb élő rokonok meglátogatását, akik az év eddigi részében még nem használták jelentősebb távokon a család autóját. Annak érdekében, hogy az utazás és az ünnep mindenki számára egyaránt kellemes és egyben biztonságos legyen, a Budapesti Rendőr-főkapitányság az alábbi tanácsokat ajánlja a gépjárművezetők és a húsvéti vendégvárók figyelmébe:

A közúti közlekedésben való részvétel egyik feltétele, hogy az általunk az utazáshoz használt jármű és mi magunk is a szükséges engedélyekkel rendelkezzünk, ezért indulás előtt egyaránt ellenőrizzük vezetői engedélyünk, és a jármű forgalmi engedélyének érvényességi idejét is (az érvényességi időt a rendszámon már nem jelzi matrica!)

Mindig az évszakra jellemző sajátosságoknak megfelelő gumiabroncsot használjunk. Tavasszal, ha a hőmérséklet tartósan 7° C fölé emelkedik, és a reggeli fagyok is megszűntek, akkor javasolt a nyári gumiabroncsok visszaszerelése.

A gumiabroncs cseréjénél érdemes mindkét garnitúrát átvizsgálni, kizárva ezzel az esetlegesen szálszakadt, kidudorodott gumikból eredő közúti baleseteket. Az abroncsok cseréjét követően mindenképpen érdemes elvégeztetni a kerekek kiegyensúlyoztatását és a futómű ellenőriztetését.

Nincs tavasz kátyúk nélkül, ezért mindig vezessünk körültekintően, a közúti jelzéseknek megfelelően. Különösen igaz ez olyan útszakaszon, ahol helyismeretünk kisebb. Ügyeljünk a pocsolyákra, nem tudhatjuk ugyanis, hogy milyen mélyedést rejt az úthiba.

A kellemetlen meglepetések, a jármű esetleges elektromos tüzeinek megelőzése érdekében a hosszabb igénybevétel előtt érdemes annak elektromos rendszerét szakemberrel átvizsgáItatni, mivel a téli körülmények közötti használat jelentős terhelést jelenthetett számára, de egyes helyeken a rágcsálók (például nyest) okozta károk sem zárhatók ki.

A „Látni és látszani” elv jegyében indulás előtt ellenőrizzük autónk világító berendezéseit és a kilátást biztosító egyéb berendezéseket (ablaktörlő, ablakmosó, szélvédőmosó folyadék), és ne feledkezzünk meg a szélvédő tisztán tartásáról sem.

A húsvéti vendégvárással sok helyen együtt jár az alkoholfogyasztás is, ezért már jó előre döntsük el, hogy a járművezetés élménye vagy az alkohol élvezete fontosabb számunkra.

Amennyiben sem az alkoholfogyasztásról, sem a gépjárművel történő utazás kényelméről nem akarunk lemondani, úgy a társaságunk egy tagját nevezzük ki sofőrnek, vagy vegyük igénybe a taxik vagy a sofőrszolgálatok nyújtotta biztonságot.

+ 1 jó tanács a házigazdáknak és háziasszonyoknak: a vendégek jókedvéhez nem okvetlenül szükséges az alkohol, hiszen a jókedv forrása lehet már maga az együtt töltött idő is. A látogatóknak kínálhatunk egészséges italokat is, így elkerülhetjük, hogy vendégeink közúti baleset részeseivé vagy hatósági eljárás alanyaivá váljanak.

(fotó: police.hu)

Last modified: 2019.04.17

Comments are closed.

Akadálymentes nézet
Akadálymentes nézet