Kategória: Tájékoztató

A kedvezőtlen betegstatisztikák miatt népegészségügyi felmérést végez a hazai felnőtt lakosság körében az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet, melyben a táplálkozási szokásokat, a tápláltsági állapotot, valamint az érintettek életmódját
Tisztelt Lakosság! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógyfürdő területén építési munkálatok folynak, az építési területről alkalmanként a Dunába vezetett víz a felgyülemlett csapadék- és talajvíz, mely vegyszert nem
Hamarosan kezdődik a gyerekek által annyira várt nyári szünet, amikor sokat lehet pihenni, játszani, sportolni, utazgatni, nyaralni. A következő 2-3 hónap minden diák számára a feltöltődésről szól majd, amely
Június 1-je és augusztus 31-e között végzi Pesterzsébet Önkormányzata a törvény által előírt kötelező ebösszeírást. Adatlap a portánál elhelyezett gyűjtőláda mellett található, illetve ügyfélfogadási időben a polgármesteri hivatal félemelet
Május 22-éig lehet jelentkezni a nyári napközis táborba, amely idén július 2-a és augusztus 17-e között, 7 héten át várja az alsó tagozatos gyerekeket a Lázár Vilmos Általános Iskolában,
Május 10-én, csütörtökön 16 órától Pesterzsébet Közbiztonságáért Közalapítványa 3. alkalommal szervezi a XX.-XXIII. kerületi Rendőrkapitányság közreműködésével a Ne váljon áldozattá című lakossági fórumot a Csili Művelődési Központ Vízváry termében
Március 26-án avatták fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház felújított Sürgősségi Betegellátó Osztályát. A megvalósult fejlesztéssel az intézmény a területi ellátási kötelezettsége alá tartozó mintegy 400 ezer fős lakosság
A Központi Statisztikai Hivatal Pesterzsébeten a KSH elnöke által 2018-ra engedélyezett önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre, a korábbi évek gyakorlata szerint. Az összeírási munkát a Központi Statisztikai
Április 12-én és 13-án lesznek az általános iskolai beiratkozások a 2018/2019-es tanévre. Az erről szóló felhívás az alábbi linken olvasható: https://pesterzsebet.hu/wp-content/uploads/hirdetmenyek/hivatalos-tajekoztatok/FELHIVAS_iskolai_beiratkozasra_2018-2019.pdf