Kezdőlap » Pesterzsébeti Kardió Tanösvény » A tanösvény használata » Hogyan használjam a tanösvényt
Hogyan használjam a tanösvényt
A Pesterzsébeti Kardió Tanösvényen két különböző hosszúságú útvonal közül választhat. A túra során több kijelölt ponton lehetősége van pulzusának megmérésére, így megfigyelheti, hogyan reagál szervezete a mozgásra. Mindig figyelje a kihelyezett táblákat és az azokon található utasításokat.
A Kardió Tanösvény kiindulópontja és megközelítése
Mindkét túraútvonal kiindulópontja az Alsó határút és a Ritka köz kereszteződésénél található.
Megközelítés autóval
A Kardió Tanösvény a Köves út felől, a Soroksári Alsó határútra bekanyarodva közelíthető meg. A Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház mellett elhaladva az út végéig kell továbbhaladni.
Az érkező túrázók a kórház parkolójában tudják elhelyezni gépjárművüket, ahonnan rövid gyaloglással elérhető a túraútvonal kiindulópontja.
Megközelítés tömegközlekedéssel
A Kardió Tanösvény kiindulópontja tömegközlekedéssel elsősorban az Előd utca megálló felől közelíthető meg. Az Előd utca megállónál a 35-ös, 123-as, 123A, 224-es autóbuszok állnak meg.
A megállótól a kiindulópont körülbelül 350 méteres, rövid sétával érhető el.
Alternatív lehetőség a Jahn Ferenc Kórház megálló, ahol szintén a 35-ös, 36-os, 123-as, 123A, 135-ös, 224-es autóbuszok állnak meg. Innen a kórház mellett, az Alsó határút irányába haladva körülbelül 550 méteres gyaloglással érhető el a Kardió Tanösvény kiindulópontja.
Kiindulópont: Alsó határút – Ritka köz sarok
GPS: 47.427028, 19.131757
Hol indul a tanösvény?
A tanösvény indulási pontján (Alsó határút – Ritka köz sarok) tájékoztató táblát talál, amelyen megtekintheti az útvonal térképét és a túrával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
Kérjük, hogy indulás előtt figyelmesen nézze meg a térképet, és a túra során mindig a térképen nyíllal jelölt irányban haladjon!
Az útvonalon több, pulzusmérést jelző táblát talál
Mit kell tennem a pulzusmérő pontokon?
A pulzusmérő pontoknál álljon meg, és végezze el a táblán kijelölt gyakorlatot, amennyiben az adott ponton található ilyen.
A gyakorlat elvégzését követően a lehető leghamarabb mérje meg a pulzusát, mivel a pulzusszám a terhelés befejezése után fokozatosan csökken. Minél később méri meg, annál kevésbé tükrözi az érték a közvetlenül a terhelést követő pulzusszámot.
Azokon a mérési pontokon, ahol nincs kijelölt gyakorlat, érkezés után a lehető leghamarabb végezze el a pulzusmérést.
A pulzus méréséhez használhat pulzusmérő órát, pulzoximétert vagy más pulzusmérő eszközt. Ha nem rendelkezik ilyen eszközzel, a pulzusát tapintással, a csuklóján is megmérheti.
A kézi pulzusmérés pontos menetéről részletes tájékoztatást talál itt.
Válassza az erőnlétének megfelelő útvonalat!
A Pesterzsébeti Kardió Tanösvény az Újtelepi-parkerdő területén két különböző hosszúságú útvonalat kínál.

Rövidebb útvonal – 2,26 km
A rövidebb, 2,26 kilométeres útvonalat kék szív jelöli.
Ezt az útvonalat elsősorban azoknak ajánljuk, akik most kezdenek rendszeresen mozogni, alacsonyabb a terhelhetőségük, vagy első alkalommal szeretnék kipróbálni a tanösvényt.

Hosszabb útvonal – 4,23 km
A hosszabb, 4,23 kilométeres útvonalat piros szív jelöli.
Ezt azok választhatják, akik már rendszeresen mozognak, megfelelőbb a terhelhetőségük, és hosszabb sétát is vállalni szeretnének.
Mindig az aktuális erőnléti állapotának megfelelő útvonalat válassza!
Milyen tempóban haladjak?
A kardiótanösvényen nem az a cél, hogy minél gyorsabban teljesítse az útvonalat.
Igyekezzen az aktuális állapotának és terhelhetőségének megfelelő, tempós sétával haladni. A megfelelő tempó azt jelenti, hogy a séta során már érezhetően fokozódik a terhelés: enyhén megizzad, a légzése kissé szaporábbá válik, és már nem tud olyan könnyedén, folyamatosan beszélgetni a túratársával, mint nyugalmi állapotban.
A cél, hogy a mozgás megfelelő terhelést jelentsen a szervezet számára, ugyanakkor figyeljen a teste jelzéseire is.
Lehetőleg csak akkor álljon meg, amikor azt szükségesnek érzi. A pulzusmérő pontokon történő rövid megállás természetesen része a túrának.
Ha a túra során elfárad, rosszul érzi magát, vagy úgy érzi, hogy pihenésre van szüksége, nyugodtan álljon meg és pihenjen. A beiktatott pihenőket jelölje a túralapon, mert a kiértékelésnél fontos információval szolgálnak.
Mi az a tréningzóna?
A tréningzóna az a pulzustartomány, amelyben a mozgás megfelelő terhelést jelent a szervezet számára.
Az Ön számára megfelelő pulzustartomány függhet az életkorától, az egészségi állapotától, a fizikai állapotától, valamint az esetlegesen szedett gyógyszerektől is.
A kívánt edzéshatás elérése érdekében célszerű a túra során olyan tempóban haladni, hogy a pulzusa lehetőség szerint a saját tréningzónájának alsó és felső határa között legyen.
Ebben a tartományban a mozgás megfelelően igénybe veszi a szívet és a tüdőt, és hozzájárulhat az állóképesség fejlesztéséhez.
Az állóképesség javulását jelezheti például, ha idővel ugyanazt a terhelést már kisebb pulzusemelkedéssel tudja teljesíteni, vagy ugyanazt a távolságot rövidebb idő alatt, könnyebben teszi meg.
Ha állóképessége javul, választhat hosszabb útvonalat vagy nagyobb terhelést.
Hogyan határozzam meg a tréningzónámat?
Ha kardiológiai gondozás alatt áll, ismert betegsége van, vagy pulzusszámot befolyásoló gyógyszert szed
Ha Ön kardiológiai gondozás alatt áll, ismert szívbetegsége vagy más, a terhelhetőségét befolyásoló betegsége van, illetve pulzusszámot befolyásoló gyógyszert szed, az Ön számára megfelelő terhelési pulzustartomány eltérhet az életkor alapján meghatározott értékektől.
Ebben az esetben a tréningzónáját kezelőorvosa vagy gyógytornásza segítségével határozza meg.
Szükség esetén a megfelelő terhelési tartomány meghatározása terheléses EKG-vizsgálat alapján történhet. Arról, hogy szükség van-e ilyen vizsgálatra, kezelőorvosa dönt.
Ha már rendelkezik az Ön számára meghatározott értékekkel, kérjük, írja be azokat a túralap megfelelő részébe.
Ha jelenleg nem ismeri a saját tréningzónáját, válasszon olyan tempót, amely mellett enyhén megizzad, kissé szaporábban veszi a levegőt, de még komfortosan érzi magát, és a túra végére kellemes fáradtságot érez.
Ha alacsonyabb a terhelhetősége, első alkalommal javasoljuk a rövidebb, 2,26 kilométeres útvonal választását.
Ha egészséges és nem szed pulzusszámot befolyásoló gyógyszert
Ebben az esetben az életkorának megfelelő, irányadó tréningzónát az alábbi táblázat segítségével határozhatja meg.
Életkor | Tréningzóna alsó határa | Tréningzóna felső határa |
30 év | 133/perc | 152/perc |
35 év | 129/perc | 148/perc |
40 év | 126/perc | 144/perc |
45 év | 122/perc | 140/perc |
50 év | 119/perc | 136/perc |
55 év | 115/perc | 132/perc |
60 év | 112/perc | 128/perc |
65 év | 108/perc | 124/perc |
70 év | 105/perc | 120/perc |
75 év | 101/perc | 116/perc |
80 év | 98/perc | 112/perc |
85 év | 94/perc | 108/perc |
90 év | 91/perc | 104/perc |
A táblázatban keresse meg az életkorának megfelelő sort, majd az alsó és felső értéket írja be a túralap megfelelő helyére.
Hogyan használjam a túralapot?
A túralap segítségével a túra során rögzítheti a mért pulzusértékeket, a mérés időpontját és a túra közbeni pihenéseket.
A túralap kitöltésével lehetővé válik, hogy a túra során mért adatait a Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház szakemberei kiértékeljék.
A kiértékelés során a szakemberek a rögzített adatokat áttekintik, és amennyiben az adatok alapján indokolt, visszajelzést adnak Önnek.
A túralap kitöltése és leadása önkéntes.
A túrát teljesítheti önállóan vagy vezetett túra keretében is. Mindkét esetben lehetősége van arra, hogy a túra során gyűjtött adatait elküldje kiértékelésre.
Amennyiben a kiértékelés alapján további kardiológiai vizsgálat vagy ellátás javasolt, a Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház a szükséges kardiológiai ellátás megszervezésében segítséget nyújt, előzetes időpont-egyeztetést követően.
Honnan szerezhetek túralapot?
Túralapot az alábbi helyeken talál:
- a tanösvény kezdőpontján található tájékoztató tábla alatti tartóban;
- a Pesterzsébet Önkormányzata Polgármesteri Hivatalában igényelhető;
- honlapunkról elektronikus formában itt (link a Túralap eléréséhez) is letöltheti.
A túralapot érdemes már a túra megkezdése előtt áttanulmányozni, és a szükséges adatokat előzetesen kitölteni.
Hol adhatom le a kitöltött túralapot?
A túra befejezése után a kitöltött túralapot az alábbi módok egyikén juttathatja el hozzánk:
A túra helyszínén
A kitöltött túralapot helyezze a kezdőpontnál található tájékoztató tábla alatti postaládába, lehetőség szerint lezárt borítékban.
Személyesen
A túralapot leadhatja a Pesterzsébet Önkormányzata Polgármesteri Hivatalában vagy bedobhatja a Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház igazgatóságán kihelyezett postaládába.
Elektronikusan
Ha lehetősége van a kitöltött túralapot jó minőségben lefényképezni vagy beszkennelni, akkor elektronikus formában is elküldheti a: kardiotanosveny@pesterzsebet.hu e-mail-címre.
Kérjük, hogy a túralapot lehetőség szerint olvashatóan, hiánytalanul és pontosan töltse ki, mert ez szükséges ahhoz, hogy a szakemberek a rögzített adatokat megfelelően értékelhessék.
Fontos!
A kardiótanösvényen végzett mozgás során mindig vegye figyelembe saját egészségi állapotát és aktuális közérzetét.
Ha mozgás közben mellkasi fájdalmat, szédülést, rosszullétet, szokatlanul erős légszomjat vagy egyéb aggasztó tünetet tapasztal, hagyja abba a mozgást és pihenjen.
A kardiótanösvényen végzett mérés és az adatok kiértékelése nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot és az orvosi ellátást.