Címke: Pesterzsébeti Kerekerdő Óvodá

A Pesterzsébeti Kerekerdő Óvodában január 27-én immár második alkalommal rendezték meg a mesenapot. Bár az óvodai élet szerves részét képezi a mese, ez a nap mégis más volt, mint
K. László Szilvia tartott interaktív felolvasó délelőttöt a Pesterzsébeti Kerekerdő Óvodában. A költő és meseíró versei, vicces, vidám történetei, melyek az óvodások mindennapi életéről, gondolkodásáról, félelmeiről, gondjairól-bajairól szólnak, nemcsak
A Pesterzsébeti Kerekerdő Óvoda hagyományos Zenenapján idén Vincze Lilla és Barátai voltak a vendégek. Hole Anna fuvolán, Popper Péter zongorán és Laskay Péter dobon kísérték az énekesnőt. A régi
A Pesterzsébeti Kerekerdő Óvodában kiemelt figyelmet kap a környezeti nevelés, a környezetvédelem, az állatvédelem. Ennek köszönhetően törekedünk arra, hogy óvodásainkkal együtt megünnepeljük a természet jeles napjait, hagyományait. Így ebben
Tavaly találkoztunk egy lehetőséggel, és úgy gondoltuk, szívesen kipróbálnánk a csoportunkban, így májusban megpályáztuk a Boldog Óvoda címet. Ezzel a komplex mentálhigiénés programmal nemcsak az értelmi intelligenciát, hanem az
Böde Péter – Vándor Meseíró a tavasz első napjaiban látogatott el a Pesterzsébeti Kerekerdő Óvodába. A gyermekek életkorához illesztett előadásában mutatta be alkotásait. Saját rajzaival illusztrált könyveiből rövid versekkel,