Új eszköz a fogorvosi rendelőben

Május 27-én adták át ünnepélyesen a Székelyhíd utcai felnőtt fogorvosi rendelőben az új fogászati kezelőegységet, amelyet Pesterzsébet Önkormányzata támogatásából vásárolt a Humán Szolgáltatások Intézménye. Néhány héttel korábban az Ady Endre utcai Szakrendelő egyik fogorvosi rendelőjében cserélték ki a régi kezelőszéket, szintén önkormányzati segítséggel. A két beruházás mintegy bruttó 10 millió forint volt.

(fotó: Zsarnóczky Gyula)

Kapcsolódó tartalmak

Csatlakozva több más budapesti kerülethez, Pesterzsébet Önkormányzata is úgy dönt, hogy a 2019. november 15-én kezdődő kilakoltatási moratóriumig hátralévő időben Pesterzsébeten senkivel szemben nem foganatosít kilakoltatást. Azokban az ügyekben,
Július 10-én vehették ismét birtokukba a gyermekek az Alsóteleki utca 38. mögötti felújított játszóteret, amit Szabados Ákos polgármester adott át. A gyerekeket Dévai Levente interaktív játékokkal szórakoztatta.   Az