„A kamra kincsei – vitaminok”

November 12-e és 16-a között Egészséghét volt a Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvodában.

Pedagógiai Programunk egyik hangsúlyos területe a gyermekek egészséges életvitelének alakítása, formálása, ami napi szinten megjelenik a testi egészség, a lelki egészség, a mozgásfejlesztésben, a szociális kapcsolatok harmóniájára való törekvéseinkben. Óvodánkban és tagóvodáinkban évente több alkalommal egészségheteket szervezünk, ami mindig meghatározott téma köré szerveződik. Az egészséges életvitelt, a betegségek megelőzését, a korszerű táplálkozási szokásokat közös programokkal, a gyermekek számára biztosított tapasztalatszerzéssel népszerűsítjük.

Visszatérő kabaláink Vita-Timi és Vita-Tomi a két egészséges lurkó, idén egy Vitamin-dallal érkezett, amit minden gyermek vidáman énekelt velük együtt.Őszi egészséghetünk kiemelten foglalkozott a vitaminokkal, az őszi idényjellegű zöldségeken, gyümölcsökön keresztül, kiegészülve a méz fogyasztásával. A hét során több csoport részvételével élményszerző kiránduláson, programokon vettünk részt, kirándultunk a Szigethalmi Vadasparkba, egy budaörsi almafeldolgozó üzembe, egy csoport a Szabó Ervin könyvtárba játékos foglalkozáson vettrészt. Újszerű kezdeményezésként a Szivárvány csoportban egy kedves szülő, Eszter Major-Takácsanimàciòs filmrajzolò segítségével bepillantàst nyerhettek a rajzfilmkészítés technikàjàba. A gyerekek is kipròbàlhattàk a kedves rajzok /ugràlòkötelezõ ananàsz, bacilus ölõ paprika, pattogò labda/ mozgatàsàt, amely nagy élményt nyújtott mindenkinek. A csoportokban egészséges finomságok kóstolására is lehetőség nyílt, vitaminsaláta, sütő tökös maffin, gyümölcssaláták, zöldségkrémek, sült tök, aszalványok támogatták a gyermekek egészséges táplálkozási szokásainak alakítását.

A Kékcinke tagóvodában hagyománya van az óvoda-iskola átmenet ápolásának, számos lehetőséget teremtenek arra, hogy az iskolával közös programokat szervezzenek, így Bakó Dorottya, Dóri néni, a Hajós Alfréd Általános Iskola tanár nénije már visszatérő vendége a tagóvodának.Dóri néni ez alkalommal is több interaktív, az egészséghéthez kapcsolódó mesét, báb előadást hozott, melyeknek a gyerekek is részesei, szereplői voltak.

Szintén a Kékcinke tagóvoda programjaként kedves vendégek látogattak a gyermekekhez a XX. kerületi Mentőszolgálat nevében egy igazi mentőautóval érkezett Enikő néni és Miklós bácsi, akik bemutatták a mentősök munkaeszközeit. Ki is próbálhattak mindent gyermek, de a legnagyobb élményt az jelentette számukra, hogy minden egyes kékcinkés megnyomhatta a szirénát is.

Szintén újszerű kezdeményezésként, a Mákvirág tagóvoda gyermekei a pesterzsébeti piacra látogattak, ahol az „5let Emeleten” interaktív tevékenység során szereztek tapasztalatot az egészséges étkezéssel kapcsolatban, ugyanakkor a piaci vásárlást is népszerűsítettük.

Az egészségünk megőrzésének fontos területe a helyes fog és szájápolás, aminek segítéséhez Dr. Gilicze Alexandra Fogorvos tartott bemutatót, majd a Minestore Band – „Zöldség zenekar” – közös zenélésre, éneklésre csábította óvodánk gyermekeket.

Mindhárom óvodában őszi játszóházra hívtuk a szülőket, ahol az egészséghéthez, vitaminokhoz, őszhöz kapcsolódó kézműves tevékenykedésre nyílt lehetőség. A játszóházak alkalmával a mozgás, tánc sem maradt el, a Mákvirág tagóvodában a Pántlika tehetségműhely gyermekei mutatkoztak be, a Kékcinke tagóvodában Kovács Zsuzsanna táncházvezető, míg a Gyermekmosoly óvodában a Buba Banda húzta a talpalávalót. A sok finomság kóstolása mellett frissen préselt szőlőlevet is kortyolhattak az érdeklődők.

Az Egészséghét7 lezárásaként a „Vitaminszobrok” című kreatív családi pályázatot 3 tagú zsűri értékelte: Soós Jánosné óvodavezetőnk, Fekete Katalin – oktatási, kulturális, ifjúsági és informatikai bizottság elnöke és Somodi Klára, az egészségügyi és a sportbizottság elnöke.Több mint ötven család készített zöldségekből és gyümölcsökből szobrot, tanúbizonyságot adva a szülők és gyerekek kreativításáról. A helyezések mellett minden résztvevő emléklapot és apró meglepetést kapott.

A rendezvényt több partnerünk támogatta, így a Gyermekmosoly Alapítvány az idei tanévben 320 db BÉRES CSEPPET kapott a Béres Alapítványtól. Az egészséghét alkalmából minden családnak egy db Béres cseppel tudtunk hozzájárulni az egészségéhez.
A Blum Program keretén belül bemutattuk a gyermekeknek a Tiritarka sünit, akinek történeteivel a jövőhéten fognak megismerkedni. Kiemelt feladataink szorosan kapcsolódnak a Blum Program célkitűzéseihez, mint egészséges életmód megalapozása, egészségmegőrzés, elfogadás, együttműködés és kommunikáció.A program jóvoltából minden óvodánkba járó kisgyerek egészségzsákot kapott a hét folyamán.

Óvodánk csatlakozott a Mézes reggeli programhoz, amit az Országos Magyar Méhészeti Egyesület támogat. A gyerekek megnézhették a Méhek útja című filmet, majd közösen beszélgettünk, arról mennyire fontos a méhek munkája a természetben.Az OMME jóvoltából minden kisgyerek kapott egy kis zacskó ajándék mézet.

Benei Balàzs apukája támogatásának köszönhetően egészséges finomságokat ananász, banán és őszibarack ízben kóstolhatták meg a gyerekek.

Udvarhelyi Anita szülő jóvoltából pedig ingyenes vérnyomás és vércukormérésen vehettek részt az érdeklődő szülők.

Törődjünk együtt egészségünkkel, az egészséges gyermekmosolyok érdekében!

Tot Katalin

intézményvezető helyettes

(fotó: a Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda óvodapedagógusai)