Kategória: Tájékoztató

Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a FŐTÁV Zrt és a NKM Nemzeti Közművek Zrt. együttműködése keretében két új helyszínen, a Nemzeti Közművek Zrt. Központi ügyfélszolgálati irodájában (1081 Budapest, Fiumei
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Bp. XX. Nagysándor József utca – Mártírok útja – Magyar utca – Nagykőrösi út által határolt területen a forgalmi rend megváltozásához szükséges kivitelezési munkák elkészültek,
A Központi Statisztikai Hivatal Pesterzsébeten október 12. és december 6. között hajtja végre a lakáspiac jellemzői feltárására irányuló, Lakbérfelmérés című adatfelvételét, amelynek célja, hogy felmérje a bérelt magánlakásban élők
Idén az áthelyezett szombati munkanapokon – október 13-án, november 10-én, december 1-jén és 15-én -, valamint december 31-én a hétvégi ügyeleti rend szerint történik a beteg gyermekek orvosi ellátása.
Tisztelt Pesterzsébeti Lakosok! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a pesterzsébeti közterületek karbantartását Pesterzsébet Önkormányzata Szociális Foglalkoztatója végzi. Kérjük, hogy az ezzel kapcsolatos bejelentéseket (így az illegális hulladék, zöldhulladék, a közterületi fák
Tisztelt Lakosok!  A Bp. XX. Nagysándor József utca – Mártírok útja – Magyar utca – Nagykőrösi út által határolt területre, lakossági kezdeményezés alapján, a forgalomcsökkentés és a gyorshajtások megelőzése
A Főtáv Zrt. tájékoztatja fogyasztóit, hogy a jódos-sós gyógyfürdő bekötő vezetékének rákötése miatt szeptember 21-én 21 órától 22-én 10 óráig az alábbi épületekben előfordulhat a fűtés és a melegvíz-szolgáltatás
Tájékoztatjuk a kerület lakosait, hogy „A téli rezsicsökkentés végrehajtását követően szükségessé váló további intézkedésekről szóló 1364/2018. (VI. 27.) Korm. határozat” szerint a téli rezsicsökkentésben korábban nem részesült, a vezetékes
Tisztelt Lakosság! Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy kerületünk játszóterei új játszóeszközökkel bővülnek. A játszószerek biztonságos kihelyezésének érdekében a Pázsitos játszótér előreláthatóan augusztus 28-ától szeptember 1-jéig, a Tátra téri pedig várhatóan