Címke: megemlékezés
Az online eseményekkel, valamint a Kosutiban és a Kopjafás emlékparkban elhelyezett LED kivetítőkkel a koronavírus-járvány ellenére is szeretnénk méltó módon, közösen megemlékezni a száz évvel ezelőtt történt tragédiára. A
- Közzétéve: 2020.06.02.
A Pesterzsébeten nagyon sokak által ismert és tisztelt orvos életének 87. évében távozott az élők sorából. A hozzá forduló szülők és gyerekek nagyon szerették és tisztelték őt, szakmai munkáját
- Közzétéve: 2020.05.15.
Három évtizeddel ezelőtt ezen a napon tartotta alakuló ülését az új, demokratikusan választott, többpárti Országgyűlés. A 43 év utáni első, szabad, többpárti Országgyűlés hivatalos megalakulását követően a képviselők elénekelték
- Közzétéve: 2020.05.02.
Életének 90. évében elhunyt Varga László grafikusművész, a pesterzsébeti művészeti élet egyik kiemelkedő alakja. 2010-ben, 80. születésnapja alkalmából reprezentatív kiállításon mutattuk be az életművet a Gaál Imre Galériában, ahol
- Közzétéve: 2020.04.28.
Már a szülei és a nagyszülei is Pesterzsébetiek voltak és ő is itt született 1954-ben. A kerületi Fideszben kezdődött a politikai pályafutása, ahol alelnökként is dolgozott. Közel egy évtizeden
- Közzétéve: 2020.04.15.
Pesterzsébet Önkormányzata október 22-én tartotta az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulója alkalmából a megemlékezését. Szabados Ákos polgármester beszéde, az ünnepi műsor és a koszorúzások után a megemlékezők a
- Közzétéve: 2019.10.24.
Pesterzsébet Önkormányzata október 4-én, pénteken 14 órakor tartja koszorúzási ünnepségét az aradi vértanúk mártírhalálának 170. évfordulójára emlékezve a Vécsey lakótelepen álló emlékkőnél.
- Közzétéve: 2019.10.01.